Szavazás

Ön szerint a Magyar Gárda, vagy a rendőrség tehet rendet Konyáron?:





EU kritika? Betiltva

|

EUSSRA nagy szabadságharcolás és a Nem leszünk gyarmat típusú álszent narancsos színjáték előadása közepette, azért egy-egy pillanatra akaratlanul is lehull az egyre kopottabb álarc és felsejlik mögötte a fideszes kormányzat igazi arca. Így történt ez most is, amikor a parlament elkezdte tárgyalni új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetét. Az új szabályozás ismertetőjét hallgatva a gyanútlan szemlélődő már-már kezdi azt hinni, hogy a dolgok legalább e tekintetben jó felé indulnak, hogy az új kódex a korábbival ellentétben végre nem a bűnt, hanem az azt elszenvedők jogait helyezi előtérbe, de aztán a törvény olvasgatása során ráakad az új Btk. 336. paragrafusára…

Izraeli üzletembereket hívott hazánkba Budai

|

Izraeli üzletembereket hívott hazánkba Budai - úgy látszik, még mindig van mit felvásárolni

Budai Gyula szakállamtitkár meghívta az izraeli agrárminisztert, aki delegációjával ősszel érkezik Magyarországra.
Mezőgazdasági technológiákat mutat be ősszel Magyarországon egy izraeli szakemberekből álló delegáció – hangzott el az M1 híradójában.

Orit Noked mezőgazdasági minisztert és az üzletemberekből álló delegációt az éppen Izraelben tárgyaló Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár hívta meg.
A látogatás ideje alatt összeül a magyar-izraeli mezőgazdasági munkacsoport is, amelyet 2009 óta nem hívtak össze.

Híradó

Mégis lesz ingatlanadó?

|

IngatlanadóA Belügyminisztérium - egyebek között - úgy módosítaná az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt, hogy bevezetné az ingatlanadó egy formáját - adja hírül a vg.hu. 

A kormany.hu-n elérhető tervezetből kiderül, hogy az ún. értéknövekedési hozzájárulásból befolyó források a településrendezési feladatok megvalósulását szolgálnák, azaz egyfajta helyi - tehát nem központi - közteher bevezetéséről lehet szó. A módosító hangsúlyozza, a tervet a kormány még nem tárgyalta, így az nem tekinthető a kabinet álláspontjának.

Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?

|

Székely himnuszHamarosan el fog jönni az idő, amikor a bal- és jobbliberális „véleményformáló értelmiségieknek” felelniük kell magyarellenességükért.

Várható volt, hogy a Himnusz után előbb-utóbb a Székely himnusz gyalázása is sorra kerül. Dopeman bazmegolása után a Népszabadság Online érezte feladatának, hogy beletörölje a lábát a bel- és külhoni magyarok önérzetébe. Ha a Rasszizmus szívás c.

A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak

|

IskolaAz Ajkai Szakképző Iskola tantestülete megszavazta, hogy a Hit Gyülekezete kezébe kerüljön az intézmény.

Szerdán a Bercsényi Miklós Szakközépiskola és a Bánki Donát Szakképző Iskola összevonásával létrejött Ajkai Szakképző Iskola tantestülete szavazott arról, hogy támogatják-e, hogy az intézmény a Hit Gyülekezete fenntartása alá kerüljön, amennyiben megőrizhetik a világnézeti szabadságukat. A testület 86 igen, 38 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazta a javaslatot- tájékoztatta portálunkat Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője, a fent említett iskola pedagógusa.

Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!

|

FórumMagyarország megmentésének megoldása a magyar emberek lelkiállapotának helyretételében rejlik, vissza kell adni a társadalom büszkeségét - közölte Vona Gábor.

Kedd este megtelt a celldömölki művelődési ház, ugyanis a Jobbik elnöke, Vona Gábor és a párt képviselői, Bana Tibor és Rába Kálmán tartottak lakossági fórumot. Bana Tibor a Jobbik elmúlt két év parlamenti munkáját foglalta össze.

Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban

|

GyógyszerA Széll Kálmán-terv elfogadott irányelveinek értelmében a jövő évi gyógyszerár-támogatásban további 77 milliárd forintos megtakarításra lesz szükség - mondta Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője szerdán, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ellenőrző albizottsági ülésén.

 Gajdácsi József, az OEP egészségügyi főigazgató-helyettese kiemelte: a társadalmi felelősségvállalás jegyében az OEP feladata, hogy a rászorulók számára a lehetőség szerinti legjobb terápiát biztosítsa. Ezt viszont behatárolják az egészségbiztosító rendelkezésre álló költségvetési források.



Dopeman bazmegolása után a Népszabadság érezte feladatának, hogy beletörölje a lábát a bel- és külhoni magyarok önérzetébe.




Május 19-én tartja a Jobbik tisztújító kongresszusát, amelyen döntés születik majd arról, hogy a következő két évben kik legyenek a nemzeti párt országos vezetői.




„Jobbikos büdös magyar" * Vona Gábor: Megszorítások * Vörös és narancs oligarchák a közéletben * Hivatásos rettegők akcióban * A földvédelem eszközei - megjelent a legfrissebb Bar!kád hetilap.




A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél Horthy Miklós frissen felavatott szobrának leöntésével kapcsolatban és kezdeményezi Dániel Péter elmeorvosi vizsgálatát is - mondta el Szilágyi György mai sajtótájékoztatóján.




Magyarország megmentésének megoldása a magyar emberek lelki állapotának helyretételében rejlik, vissza kell adni a társadalom büszkeségét - közölte Vona Gábor.




Aki nagy nyilvánosság előtt az EU jogi aktusai ellen engedetlenségre uszít, az három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete szerint – monda Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...